Hogyan lehet elveszíteni az alsó ajakzsírt?. Révai Nagy Lexikona, 1. kötet: A-Arany () | Arcanum Digitális Tudománytár

Puska Veronika: Madárról madárra Arany — Balladaremix: 2. Ezek az írások szerkesztetlenek, úgy kerülnek elétek, ahogyan azt a zsűri is megkapta. Az ingyenesen letölthető e-kötetbe, mely a legjobb írásokat tartalmazza majd, már a szerkesztett változatok kerülnek be. Következzen az egyik második helyezést elért novella. Puska Veronika: Madárról madárra — Kurvulj föl! Jó volt látni Szép Dorottya sápadását, azt még jobb, ahogy a másik egyet hátrébb lépett, és a tenyerére meredt.

Tán azt remélte, mentem felhólyagzik a keze? Úgy kellene, gondolta Vilka, megérdemelné. Jó tett helyébe pofonnal fizetni! Hangosan csattant a pofon, a pajta mögötti homoktövisen pihenő verebek is hallották, fekete szemük kajánul csillogott a szeszélyes kedvű tavaszban, cinkosként összébb zárták szárnyukat, és maradtak. Bajkó Vilka játszott, Bajkó Vilka megjárta! Járta is, meg nem is. Szép Dorottya levedlette haragjában a legényeknek tartogatott kedvességet, és nekilökte a pajta deszkafalának.

Szúrta a hátát a szálka rendesen, ám közvetlen közelről nézte végig az átváltozását. A harag ellopja a lányok hamvasságát.

Savanyú redőket mélyít csókra termett ajkak szegletében, árkot ás nevető szemek zugában, ráncok billogját nyomja a sima homlokra. Szép Dorottya arca beesett, hajlatai áporodott szagot árasztottak, és az április lasagna a fogyáshoz bolondériából felkötött fekete kendő alól verejték csorgott sűrű, fakó szemöldökére. A kezére meredt, alig lelte döbbenete végét.

A szép lányok nem pofozkodnak. A szép lányok sosem fordulnak ki magukból. Csakhogy Szép Dorottya megszűnt szépnek lenni. A réteg, ami gyönyörűnek mutatta, félrecsúszott, és Vilka meglátta, mi lakozik alatta. Szép Dorottya igazi arcához a pofon volt a kulcs. Zubogott a verés élvezete, a titokban dúlás kurta gyönyöre. Sose ragyogott úgy, mint akkor, amikor Vilkát ütötte.

Vilka a tudók magabiztosságával szép lassan elmosolyodott. Elhúzódott a deszkafaltól, vállával lassú kört írt le, és mire befejezte, kiegyenesedett. Tekintetét végig a fekete kendős leányon tartotta, és várta, a másik mikor veszi észre, kilesték a titkát. Mosolya láttán Szép Dorottya megrázkódott, igaz valója visszasüppedt összetákolt arcvédműve mögé, keze ökölbe szorult és védekezőn a melléhez szorította: — Nem beszéltünk — mondta fojtott hangon. Játéknak indult, ki szeret kit mókának. Kálnamellék három szép virága mind ugyanazt a kékgatyájú csikóslegényt, Miklóst szemelte ki magának.

Tizenhét éves létére különb bajusz ült az orra alatt, mint a negyven tavaszt megélt idősebb Miklósnak, ostorával eloltotta a szájban fityegő, égő cigarettát, leverte a kalapot az ember fejéről, és nyelve hogyan lehet elveszíteni az alsó ajakzsírt? értettek a lovak. Értettek a lányok is, ölték egymást, ki üljön a kékgatyájú mellé, ki lopjon tőle csókot, ki fogja meg és tartsa magánál nézését.

A barátság addig tart, amíg a szív dobogni kezd valakiért, gtf fogyás esett, hogy Szép Dorottya barátnőit kijátszva felkereste Vilkát, ugyanitt a pajta mögött, ugyanígy megesketve, bármi lesz, ők nem beszéltek, nem találkoztak.

Értesz hozzá. Bajkó Vilka, Agylágy Vilka, aki kerüli az emberek szemét, ha hozzá szólnak, aki jobb szeret magában beszélni. Boszorkányságnál bezzeg őt keresték, akkor mindenkiből előbújt a nyájasság.

Ugyanúgy kacagott akkor is, talán kevesebb csúfondárossággal. Túl sokat láttak belé, a burokban született eszelősbe; túl komolyan vették a szerelmet. Egy helyben akarták tartani azt, ami jött és ment, a maga kedve szerint. Nagyot hunyt szemével, meglesz, amit a másik kér.

Puska Veronika: Madárról madárra (Arany – Balladaremix: 2. helyezett) | Próza Nostra

Mulatott rajta, ahogy tanácsa szerint a lány mozsárban tört saját hajjal süteményt készített és megetette azt Miklóssal.

Gyönyörűséggel nézte, ahogy a csikóslegény az erőfeszítések ellenére mégis Kisó derekán pihentette a kezét. Hetekkel előtte látta, hogyan villan össze a szemük, és Szép Dorottya is látta volna, ha akarásától nem hull hályog a szemére.

Nagy ajándék a tisztánlátás. Nagyobb ajándékot adott neki, mint amit eredetileg kért, és megbecsülés helyett csak haragot kapott. Hálátlanság és nagyravágyás a bűvölők jussa, Vilka az ellenkezőjét vágyta hinni. Falhoz szorították, félni látták, megszégyenítették.

Soha többé nem hagyja, így bánjanak vele. Kurvulj föl jól, küldte néma átkát Szép Dorottya távolodó háta után, és az átkot a fekete kendős lány vállára pottyantó veréb pecsételte meg. Áldás is lehetne, élhetne szabad szerelmet, csak Kálnamellék regulája, a templomban fakult szemek ítélkezése az, ami keserűt csinált az édesből. Vilka szája sűrű nyállal lett tele.

Kezét szájához kapta, lenyelni nem bírta, okádva szabadult meg a slejmtől. Jel ez, az átok megfogant. Átlépett egy határt, amit sose vágyott. Aki átkot ereszt útnak, a saját fejére hullik az vissza.

Súlyos gondolatok voltak ezek egy olyan vidám naphoz, mint április elseje.

Puska Veronika: Madárról madárra (Arany 200 – Balladaremix: 2. helyezett)

Könnyű szél borzolta a bokrokat és fákat, tulipán feje fordult az ég felé, orgona bontogatta soklila bugáját. Maskarába bújt ugratásról szólt ez a nap, kormos képű gyerekek futkostak a félig földbe ásott, zsúpfedélű földházak kanyargó utcáin; lánynak öltözött legények, és öregasszonynak öltözött hajadonok mulatsága zajlott. Második farsang ez, a bolondok, és így Vilka napja. Maskarára se szorult, vállára morzsát szólt, és verebek telepedtek rá.

Barátságban állt minden madárral, úgy parancsolt nekik, ahogy Miklós a gondjaira bízott lovaknak. A kertben csiripelő aprók az eleségért hogyan lehet elveszíteni az alsó ajakzsírt?

tenyerébe szálltak. Ha szépen beszélt hozzájuk, és eléggé figyelt, megleshette fekete szemük mélyén a természet ősi értelmét.

Sokat játszott ezzel, jót tett neki az eszehagyottság. Oda mehetett, ahova akart, azt csinálhatott, amit akart. Hiába Kálnamellék három szép virága, mégis Vilka ringó derekára, gömbölyű keblére, rakoncátlan vörös fonataira, arcát pettyező szeplőire hullottak titkon elismerő pillantások.

Repestek érte, és ő viszontrepesett. Az öleléséért olcsó ár a hallgatás. Egy hibbant csöndes, egy hibbanttal minden szabad. Fecskecsivitelés vonta magára a figyelmét, régi rigmus tolakodott a nyelvére, kezével arcát seprő mozdulatot tett: — Fecskét látok, szeplőt hányok… Arca forrón duzzadt a pofonoktól. Pár nap és eltűnik. Apja és anyja is megcsapta néhányszor, ha túl lomhán mozdult, vagy felbosszantotta őket semminek szóló érthetetlen motyogása.

Csősz Jakabot, Hogyan lehet elveszíteni az alsó ajakzsírt? fém fejű fokossal felszerelt kerülőjét sosem zavarták a furcsaságai.

Harminchat év

Elnézte Vilka hallgatását, csókkal nyugosztotta háborgását. Őt kereste most is nyakát nyújtogatva az április elsejei forgatagban, és így vette észre a falubelijei között tévelygő asszonyt. Sarkas papucsot viselt, és olyan rövid, szoros szoknyát, ami fedetlenül hagyta a térdét.

Mocskos ingje hóna alatt sárga folt terjengett, haja fedetlenül és szégyentelen kurtán a vállát súrolta. Baljával kicsiny bőrtarisznyát szorított magához, jobbjával hiába rázta a falubeliek vállát, azok ügyet sem vetettek rá.

Újabb adag nyál gyűlt Vilka szájába, szaporább lett szívverése. Bűvölés imbolygott az emberek között. Ezt az asszonyt azelőtt sosem látta. Tekintetét félrekapta és úgy tett, mint a többiek. Az asszony odaért hozzá, vállába csimpaszkodott, és maga felé fordította.

Hangja erőlködve rekedten hagyta el torkát: — Segíts nekem! Szeme körül elkenődött a szépítő szándékkal felkent fekete szén, orrlyuka remegett, szeme fehérje téboly széléről villogott.

Vilkát undorította az asszony gyöngesége. Ha baját a hátára vette, vonszolja egyedül! Hogyan jön ahhoz, reá is rakjon belőle?

Nyugtalanság lett úrrá rajta a közelében. Idegen virágok és idegen fajzatok dús, nyers szagát árasztotta, beszédébe idegen zönge keveredett, sápadtsága sötétben felejtett virágra hasonlított.

Csendben kell maradnia. Ez az asszony átkozott. Elcserélték vagy eltévedt vagy káprázattal megzavarták a fejét. Tudomást se szabad róla vennie.