Penn elbeszélő fogyni

Esterházy Péter: 1 könyv (1 bohóctréfa)

Noha Cicero ítélete szerint ezt nem könnyen lehet odaítélni — penn elbeszélő fogyni ő maga a Marcus Marcellus érdekében írott beszédében mondja —, egyesek a hadi dicsőséget ócsárolni szokták, penn elbeszélő fogyni a vezérektől, megosztani sokakkal, nehogy a hadvezérek tulajdona legyen. Bizonyára a katonák fegyvereinek virtu-sa, a terepek alkalmassága, a szövetségesek segítsége, a hajóhadak és az utánpótlás sokat segít; viszont a legfőbb szerepet szinte mindig saját jogán magának követeli a Szerencse, és bármi kedvezően kiütött tettet majd teljes egészében magának tulajdonít.

A teljes szövegkörnyezet magában foglalja az írás önértékének becsületét is, de Zrínyi elég sarkosan fogalmaz ahhoz, hogy eljövendő olvasói kihívásnak érezzék a megállapítást. A költő azonban éppen ezt akarja, akárcsak a Dedicatio paradoxális fogalmazásával: mindkettővel ugyanis az egész mű olvasására súly veszteség nyomatékosan felhívni a figyelmet, hiszen a teljes kötet folyamatos és az egyes részeket, illetve a benne foglalt értékítéleteket összemérő olvasása után nyerheti el csak értelmét a kötetzáró Peroratio.

Ha ennek első és utolsó strófáját nézzük: az első helyen az írói halhatatlanság bejelentése, a másodikon pedig — nem ellentétbe, hanem fokozásba állítva — a holtig vállalt vitézkedés áll: Véghöz vittem immár nagyhírű munkámat, Melyet irigy üdő, sem tűz el nem bonthat, Sem az ég haragja, sem vas el nem ronthat, Sem az nagy ellenség, irigység nem árthat.

A magyar irodalom történetei

S honnan Scitiábul kijütt magyar vitéz, Merre vitézségét látta világ nagy rész, Azokrul helyekrül minden szem reám néz, Hirrel, böcsülettel, valamig világ lesz Zrínyi Annyit mindenesetre sejteni enged a költő a Peroratióban, hogy — miután éppen most befejezett és mintegy felajánlott művével szilárd penn elbeszélő fogyni szerint már elnyerte a költői halhatatlanságot — hátralévő életében leginkább nem mint író, hanem mint vitéz keresi majd a dicsőséget, az ottomán Holdban azaz a török birodalom címerében, a félholdban óhajt csorbát okozni, és elégedett penn elbeszélő fogyni, ha hazája földjébe temetkezhetik.

Tehát az írói életmű lezárulása után, mintegy saját halála és temetése szemszögéből néz vissza, és minősíti ezt az vízzel fogyni. A Könyvet.

Amelynek ő nem csupán szerzője, hanem mintegy tárgya is. Erre utal általános fogyás szokatlan cím, amely magában foglalja a költő miért nem szokott a testem zsírt égetni? is. Legelsősorban a művel szemben verstani kifogásokat hangoztató kritikusok hivatkoztak mint végső érvre a fentebb idézett passzusra, mint olyanra, ahol maga a költő vallja be verstani hibáit.

Maga Horváth János is, aki egy fontos könyvének nagy fejezetét szánta Zrínyi verselésének tisztázására, annyira döntőnek tartja ezt az önbevallást, hogy hajlandó vállalni egy igen erőteljes paradoxont.

Horváth János itt szellemes fogással mintegy Zrínyi nevében, de Ráday mentségeinek szellemében új előszót fogalmaz a költő nevében], ha valóban fogyás most s művészi célzatból szakított volna a magyar verselés hagyományaival.

De nem azt tette, hanem fogyatkozását vallotta és okolta meg verseinek.

Vegyük komolyan nyilatkozatát, melyet versei tanulmányozása is megerősít. Tartsuk tiszteletben a verstörténet tényeit, s ne vegyük semmibe több mint két évszázad legilletékesebb magyarjainak, köztük egy Arany Jánosnak a véleményét.

S míg egyfelől elismerjük, hogy vannak versei közt elragadó szépségű sorozatok, méltók az ő emberi és költői nagyságához, ne tagadjuk, hogy vannak hevenyészett, prózaibb ritmusúak is.

S ha azt mondják, hogy világirodalmi unikum egy nagy költő, ki tökéletlenül versel, ám legyen világirodalmi unikum: akkor is a miénk, s a mi dolgunk őt a maga igazsága szerint megismerni. Ne feledjük azonban, hogy szubjektív fogyás a ritka kétféleséget legelőször maga emlegette, egyrészt halhatatlan becsűnek tudva és hirdetve költői munkáját, másrészt nyíltan megvallva versei fogyatkozását.

Ha megnézzük az általa is használt Szenci Molnár Albert-féle latin—magyar és magyar—latin szótárt, akkor a fogyatkozás latin megfelelője három szó: defectus, deliquium, penuria. Mivel azonban a nap-és holdfogyatkozásra való utalásra Zrínyi maga megadja a szakszót, az eclipsist, amely szintén szerepel a szótárban, akkor egyértelműen megjelölhető, hogy a három latin megfelelő közül csak a defectus jön számításba.

Ez viszont mennyiségi hiányt penn elbeszélő fogyni, mint ahogyan a hasonlatban is a nap-és a holdfelület vagy annak egy része nem látható eclipsis esetén. Mint tudjuk, vannak is: az Obsidio III.

Felmerült már, hogy ezek Vergilius Aeneisének csonka sorait utánozzák. Vergilius eposzában valóban található 58 csonka verssor. Az ókor óta kezdve Donatus Vergilius-életrajzával és az úgynevezett bővített Servius-kommentárral szinte a mai napig vitatkoznak azon a filológusok és irodalomtörténészek, hogy szándékosan, tehát retorikai és költői célokat követve például nyomatékos elhallgatást imitálva vagy egy szereplő beszéltetésekor drámai hatást keresve alakította-e így ezeket a sorait a költő, avagy pedig azért maradtak így, mert — mint tudjuk — váratlan halála miatt elmaradt a művön a végső simítás, és ezért ő maga is máglyára ítélte művét, amelyet csak a császár parancsa és szöveggondozó barátok hűsége mentett meg.

Korunk egyik legnagyobb Vergilius-kutatója, Ettore Paratore amellett érvel, hogy a csonka sorok tulajdonképpen emlékeztetők, jelzések a végleges kidolgozáshoz. A legteljesebben Friederich Walter Lenz járta körül a kérdéskört. Zrínyi természetesen példának tekinthette Vergiliust csonka soraihoz — mint a hősi elbeszélés mesterét, akit Homérosz mellett főmintaként mindjárt előszava élére is helyezett —, továbbra is nyitva marad azonban a kérdés, hogy mi volt e sorokkal a célja.

Azt a benyomást semmiképpen sem akarhatta kelteni, hogy ő már meghalt, és csak kiadja a saját verseit, úgy ahogy találta. Ha azonban az előbb elemzett szándékát tekintjük, tudniillik hogy hátralévő életére nem tartja valószínűnek a fő mű után további művek írását, akkor ezt a penn elbeszélő fogyni viszont jól szolgálják mindazok a kijelentések, amelyekhez felhasználja az önócsárlásra alkalmas összes szerénykedési formulát.

Különösen akkor, ha találhatott hozzá kanonizált ókori előképet. Voltak azért a múltban is, akik nem osztoztak a Horváth János által összefoglalt értelmezői véleményben — szerintem félreértésben. Eltekintek most attól, hogy Zrínyi Péter Petar Zrinski ban Velencében kiadott horvát fordításában — amelyet maga Zrínyi Miklós felügyelt — nem is használt csonka sorokat, ennek megfelelően az általa fordított, illetve átdolgozott előszóból is kihagyja az egész passzust nap-és holdfogyatkozásostul.

Zrínyi költői nagyságának első felfedezőjének és népszerűsítőjének id. Ráday Gedeonnak Kazinczyhoz írott levelét Szerencsére Zrínyi verseléséről alkotott véleményét egy másik levelében is kifejtette, ráadásul bővebben.

Így ír Ugyanis akár az egész munkának Oeconomiáját, akár az Poetica hasonlatosságokat, akár az Viriris transitiokat, akár az eleven descriptiokat, akár pedig az hathatós egymáshoz tett Vitézi beszédeket, és tanáts adásokat vegyem fel, mind ezekben úgy tartom minden Poëtáinkat meszsze maga után hadgya.

Ráday Gedeon tehát nem tartja hibának azt, hogy Zrínyi tizenketteseiben nem mindig alkalmazott a hatodik szótag után középmetszetet, mivel ezt itáliai az olasz itt ezt jelenti, mint még sokáig, a Ezért jár jól az olvasó akkor, ha vesszők szerint tagolja olvasáskor a verset; ez vers marad akkor is, mégpedig esetleg szebb vers, mint az egyhangú középmetszetes, nem pedig próza.

Mindenesetre később sem sokat tartott Zrínyi verseléséről.

Ő siető kézzel dolgozott, s munkáiban a költői lelkesedés szép vonásai nem rítkán ugyan, de magányosan, s művészi gond nélkül elszórva fénylenek; külső ékességet s versificátori érdemet őnála hiában keresnél, s ez utolsó okból foly, hogy a nemzetben egy egész századig nem találkozott lélek, mely feléje vonzódott volna, midőn a csengő rímű, vizenyős Gyöngyösi sok füleknek tetszett.

Mint ismeretes, Gábor Ignác, Németh László, majd Vargyas Lajos a szabálytalan cezúrájú Zrínyi-verssorok létét egy feltételezett ősi, szabadabb tagolású magyar sorfajtához való visszatéréssel magyarázta; ezt a feltevést azonban Horváth János megcáfolta.

Sőt — mint láthattuk fentebb — inkább hajlandó volt Zrínyit rossz verselőnek tartani! Ha nem is tekinthetjük még tisztázottnak Zrínyi verselésének a problémáját, és ha ebben a fejezetben nem is volt módunk a kérdést előbbre vinni, összefoglalásunkból annyi kiderül, hogy helytelen minden olyan kísérlet, mely Zrínyi verselését művészetének egészétől elszakítva próbálja magyarázni. A Szigeti veszedelem nagyszerű művészi egysége a verselésre is érvényes, és ezért ritmusát, rímelését is csak a tartalom, a mondanivaló, a műfaj összefüggéseiben érthetjük meg, és értékelhetjük helyesen.

Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy Zrínyi a verselésben is nagy művész. A kritikatörténeti visszatekintéssel azt penn elbeszélő fogyni bizonyítani, hogy egyrészt Zrínyi látszólagos mentegetőzése nem vonatkozhatik a művének mintegy húsz százalékát kitevő nem középmetszetű verssorokra, csupán a szándékosan csonkán hagyott sorokra, másrészt pedig azt, hogy a Ráday—Arany—Kanyaró-idézetekből kibontható téte lmegoldhatja az agyon vitatott kérdést: Zrínyi nem szabálytalan sormetszetekkel élt, hanem olyanokkal, amelyeket a római költészet példája nyomán alakított ki.

Ez pedig szerintem nem egyéb, mint a római hexameter különböző cezúratípusainak utánzása. Igen gyümölcsöző és nélkülözhetetlen jövendőbeli kutatásnak tartom azok munkáját, akik a korábban már a verstanászokról elkülönített, látszólag szabálytalanul tagolt sorokat hozzámérik majd a változatos antik mintaképekhez. Még egy további lehetőséget is megfontolásra ajánlok. Chiabrera neve Zrínyivel kapcsolatban először Kardos Tibor egyik tanulmányában merült fel ben; később Szerb Antal annyira hasznosíthatónak látta ezt az összefüggést, hogy beemelte irodalomtörténetébe.

Ők az Amedeide nevezetű hőseposzra gondoltak. Chiabrera igen szoros kapcsolatokat ápolt VIII. Orbán, a költő-pápa udvarával, és tudjuk, hogy Zrínyi magától penn elbeszélő fogyni pápától kapta meg az első, döntő ösztönzést életpályája kialakításához.

Nem lehetetlen tehát, hogy verstani kísérleteiben esetleg mintául vehette őt legjobb lecsökkent alkalmazások, aki a lírában sokkal merészebb újításokra is vállalkozott, hiszen a pindaroszi és alkaioszi stb.

Ha — reményeim szerint legalábbis — sikerült valószínűsíteni azt az állítást, hogy Zrínyi sem általában nem volt a költészet ócsárlója, sem a saját verseivel kapcsolatban nem volt bűntudata, akkor meg kell keresnünk azt az antik mintaképet, amely felbátorította ebben a viszonylatban is az imitációra.

Ez pedig szerintem nem egyéb, mint Ovidius Tristia című elégiagyűjteménye!

Majd az idő eldönti - Clifton-krónika 1. Jeffrey Archer egy szinte teljes századot felölelő trilógiájának első darabját tartja kézben az olvasó.

Mint tudjuk, a Tristia egyik leghíresebb darabja III. Meg nem nevezett római barátjához ír Tomiból, a száműzetésből; a barát arra vállalkozott, hogy összegyűjtse és mintegy kiadja a szerencsétlen költő verseit.

Külön figyelmébe ajánlja a Metamorphosest, amelyet úgyszólván a halotti máglya lobogó tüzéből kimentettnek tart, hiszen a kéziratot elégette számkivetésbe indulása előtt. Penn elbeszélő fogyni idézzük egy részletét — a 9— Gyakran számkiveték az atyák; és gyermeki otthon Lakhattak szabadon, senki se szólla azért. Azt se tudom te az én könyvemre felűl miket írjál Melly idegen földről mégyen elődbe oda. Kívánom ki megolvasgatja, tanúlja meg aztat, Hol földön, midőn lettenek énekeim.

El fog hűlni belé ilyen sok rossz, özönében És gyötrelmek közt ennyit is írni tudék. Több ízben penn elbeszélő fogyni valamelly helyet, és nevet avvagy Szót; de ki megmondná, nem lelek itt soha se. Félek, hogy ha leénd vegyesenn ez az Ausoni szóval És versemben sok Pontusi szóra találsz. Nagyon jellemző, hogyan használja Zrínyi ezeket a motívumokat: sugallja a simítatlanságot, beszámol a kanizsai török támadásáról, ami miatt kénytelen volt félbeszakítani egyszer a költeményt, a barbarizmusvádat pedig épp az 1800 kcal étrend fordítja, hiszen az előszóban dicsekszik a nyelvkeveréssel.

A Tristia több más helyét is figyelembe kell vennünk. Legelsősorban az I.

Jobban megismerhetni őt, mondja, verseiről. Átváltozásiról [Metamorphoses] tudniillik, mellyeknek olvasására serkenti. Majd eléadja, mint történt, hogy számkivetésbe mentekor azon munkát tűzbe vetette.

1. Tihany,
2. Emily fogyás
3. Milyen zsírégetők tesznek a testével
4. A legjobb természetes zsírégető készülék mellékhatások nélkül
5. Fogyás nulla szám
6. A magyar irodalom történetei | Digitális Tankönyvtár
7. General Press Kiadó

Érdemes idézni belőle magyarul a 11— Nagy fájdalmimban mi időn indúlva valék már, Több munkáimmal tűzbe vetém magam azt. Úgy vélem; hogy azon könyvek mind fen maradának Példákban kellett lenni le írva nekik.

Éljenek óhajtom; ki tanúlni szeret mulatásra Légyenek; intsék meg, jussak eszébe magam. Dícséret helyiben ha bocsánatot ád ki elolvas, Meg dícsér — nem fog becsteleníteni ha az. A legérdekesebb talán a II. A császárnak tulajdonképpen ideje sem lehet elfoglaltságai mellett az olvasásra, hiszen ha elolvasta volna a bevádolt költő szerelmes verseit, akkor bizonyára nem is ítélte volna el a szerzőt.

Penn elbeszélő fogyni fő mentségének azt tartja, hogy énekelt ugyan a szerelemről, de nem a saját, valóságos szerelmeit verselte meg, nem úgy, mint a név szerint, ellenpéldaként felhozott Catullus és Calvus!

Ehhez képest kell értékelni Zrínyi hallatlan merészségét, aki nyíltan bevallja a szerelmes versekkel kapcsolatban saját érdekeltségét az előszóban. Ovidius versében olvashatunk ráadásul arról is, hogy még az Augustus által a meggyilkolt Caesar emlékére emelt és a Bosszuló Marsnak szentelt római templomban is látható a szerelmes Marsot és Venust együtt ábrázoló szobor II.

Amikor még tintával és pennával írtunk | Régiségeknek

Külön vonzerővel ingerelhette Zrínyit a III. A III. Nagyon érdekes, hogy Zrínyi ismét ellentétet kreál, hiszen ő elméje első szülöttjének állítja be művét. Láthattuk az előbb a fordításban idézett részletnél, hogy maga az elméből való szülés képe is, amelyet a Jupiter—Minerva-mítoszból eredeztethetünk, szintén Ovidiustól való.

Ebben a darabban a száműzött költő viszont öregségét hangsúlyozza, hiszen ősz fejjel is harcol a becsapó barbárok ellen, a költészettel mégsem hagy fel.

Ovidius utolsó művében, a Tristia utánírott EpistulaeexPonto LevelekPontusból című gyűjteményben is jó pár passzus található a költészet és az élet viszonyáról, illetve fontosságuk sorrendjéről.

vonnezesambarat

Érdemes idézni penn elbeszélő fogyni III. Hát megvallom, ti tudósok, éltem volt fontos, mint ez a mű Ovidius93— Látnivaló, hogy az Ovidius által a száműzetésben megszerkesztett írói önéletrajzot penn elbeszélő fogyni nagy mértékben követi Zrínyi szerkesztett verskötetének sorrendje. A fiatalkori szerelmes művekre következik a nagyeposz — a Metamorphoses —, azután pedig a panasz, megbánás és könyörgés. Megvizsgálandó tehát az, hogy az igen feltűnő és egyedülálló tizenöt énekre való felosztás mellett találhatók-e szövegszerű vagy tematikus ovidiusi reminiszcenciák a Szigeti veszedelem egyes énekeiben?!

Végigvizsgálva mindkét művet, tapasztalható, hogy Zrínyi minden egyes énekében igen természetes test karcsú utalásokat találhatunk az Átváltozások megfelelő könyvére.

Az első könyvben Ovidius penn elbeszélő fogyni az ember teremtéséről, a négy világkorszakról, azután pedig arról a bűnös állapotról, amelynek végén Jupiter megszemléli teremtését, és úgy határoz, hogy az egész emberiséget elpusztítja özönvízzel I.

Nyilvánvaló a kapcsolat Zrínyi Istenével, világtervével, a bűnbe esett kiválasztott néppel és az eltervelt büntetéssel.

A Metamorphoses II. Két részlet különösen figyelemre méltó szempontunkból, a — Falaikkal a városok égnek, terjed a tűz és vész, ország vész, népe is elvész, … Körbetekint Phaethon, és látja: az ég meg a föld ég, ég a világ, nagy a láng, nagy a hő, nem tudja kiállni Ovidius Párhuzamba hozható ezzel Zrínyi II. Utána pedig elpusztul. Zrínyinél Mehmet basa ugyanilyen módon nem hisz az őt figyelmeztető Szkendernek, el is pusztul a siklósi harcon. A Metamorphoses-beli történet Jupiter és Junó asztali évődésének egy epizódja, ugyanúgy, mint ahogy Szkender a sátrában rendezett banketten figyelmezteti Mehmetet 10— Az Átváltozások IV.

Ino és fia úgy menekül meg, hogy átváltoznak.